Újabb hét telt el anélkül, hogy írtam volna bármit is. Most mondhatnám, hogy mennyi dolgom volt, meg hogy próbálok beilleszkedni, de szemenszedett hazugság volna. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem történt semmi, amiből – akár némi újságírói színezéssel is – sztorit lehetne kerekíteni. Ne értsetek félre, nem unalmas az életem, legalábbis a magam számára, sőt! Kifejezetten élvezem az édes semmittevést, amiből az elmúlt két hétben kijárt nekem. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy ennyire pihentető és kielégítő, ha az ember egész nap olvas, filmet néz, sétál, elviselhető mértékben házimunkát csinál és szereti az asszonyt. A probléma, mint mondtam, az, hogy sztorit ebből nem lehet kihozni…
Persze az édes semmittevésnek hamarosan vége, március 1-től dolgozom, de addig is hazamegyek nyelvvizsgázni, majd még néhány napot áttivornyázni. A terveim szerint találkozom minden baráttal, haverral, barátlánnyal és haverlánnyal, aki szeretne velem is találkozni. Szerencsére komoly erőpróba lesz, mert másfél hónap alatt még nem felejtik el az embert, és egy hétre bőven elegendő a lista.
Vizsgák és parák
A nyelvvizsgától azonban kifejezetten fosok. Szó szerint. (Na jó, az emésztésemnek a tegnapi extra babos tortilla sem biztos, hogy jót tett). A vizsga – talán már írtam – ahhoz kell, hogy felvételizhessek a zürichi pedagógiai főiskolára. Attól még, hogy sikerül, még bőven nem vettek fel, de legalább bekerülök a felvételi eljárásba. Mostanra a projektben 6 havi munkám és több százezer forintom van, szóval eléggé megviselne, ha emiatt az egy szem papír miatt borulna a terv.
Az a gond, hogy én az a típus vagyok, akit a komoly tét inkább bénít, mint motivál. Ha valamit letojok, általában az ölembe hullik, legyen az az „évfolyam legjobbja” díj az újságíró-iskolában, egy tanári állás a vendéglátó ipari főiskolán, vagy akár egy csinos szőke anno, még agglegénykoromban. Azonban, amint megérzem a tétet, rágörcsölök a témára, és rosszabbul teljesítek, mint alapjáraton tenném. S ha ez önmagában még nem is lenne elég, az elmúlt években eléggé megismertem magam ahhoz, hogy pontosan tudjam magamról, milyen vagyok, és már szinte várjam, mikor következik be az Armageddon az agyamban. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon gáz, de ettől még nem tudom megállni. Most is már napok óta analizálom magam, és várom, mikor fogok ráparázni a vizsgára.
Nos, kitartó munkámnak köszönhetően tegnap éjjel sikerült a dolog, nem is aludtam 4 óránál többet. Jelenleg hidegek a lábaim, de izzadok, lopva-riadva nézem a német nyelvtankönyvet, de ahelyett, hogy tanulnék, sorozatokat nézek illetve most blogot írok, és zabálok, pedig, mint azt fent említettem, ez most nem a legjobb ötlet…
Már csak abban bízom, hogy mire eljutok a tulajdonképpeni írásbelihez, olyan fáradt és kialvatlan leszek, hogy elfelejtek izgulni. A múltban ez már többször bejött.
