Múlt héten meglepő gyorsasággal jutottam el az eufóriától a mély önsajnálatig. Sonja hétfőn elkezdett dolgozni, én pedig megkezdtem a munkakeresést.
Követhetetlen engedélyek
Svájcban ez nem túl egyszerű: a helyi törvények kettébontják a tartózkodási engedélyt és a munkavállalási engedélyt. Magyar állampolgárként (az „újonnan” csatlakozott Európai Uniós tagországok állampolgáraival együtt) alapjáraton 6 hónapot tartózkodhatsz az országban, ennyi időd van arra, hogy találj magadnak melót. Ha sikerül, akkor a munkaadód elintézi neked a munkavállalási engedélyt, illetve a L típusú tartózkodási engedélyt, amivel már egy évig is maradhatsz, sőt, lejáratkor meg is hosszabbítják neked.
Hogy nekem ne legyen ilyen bonyolult az élet, Sonjával kitaláltuk, hogy már most január végén összeházasodunk, hiszen a házasság után én alapból B típusú tartózkodási engedélyt fogok kapni, ami már 5 évre szól, így nem kell a jövőben mindenféle engedélyekkel bajlódnom. Halleluja, gondoltuk! De persze tévedtünk… a helyzet ugyanis bonyolultabb. Mint ahogy azt fent említettem, a tartózkodási és a munkavállalási engedély szét van választva, ezért bár arra lesz engedélyem a házasság után, hogy itt élősködjek, dolgoznom nem szabad egészen addig, amíg megszán egy munkaadó, és végigviszi a bürokratikus rendszeren az engedélyeztetésem…
Namármost, az itteni munkaadók érthető módon nem igazán szeretik ezt a bürokratikus izét végigcsinálni. Pláne, hogy a jelenleg hatályos törvények szerint (igaz, ezek állítólag hamarosan változni fognak) csak akkor alkalmazhatnak külföldit, ha be tudják bizonyítani, hogy adott munkakörre nem találtak egyetlen svájci állampolgárt sem. Egy ilyen bizonyítási eljárás jó hosszú ideig eltarthat, szóval a munkaadók 90%-a nem igazán veszi a fáradságot az egészhez.
Végiggondolom, milyen állást keressek
Mindent egybevetve, a helyzetem a következő volt: házasság után lesz ugyan tartózkodási engedélyem, de munkavállalói engedély nélkül keresnem kell valamilyen munkát. A szakmám szerint magyar újságíró vagyok, ami itt érthető módon nem sokat ér, és bár tudok németül, annyira azért nem, hogy vitriolos cikkeket írjak helyi magazinokban. Vagy hogy meggyőzzem az itteni főszerkesztőket, hogy szavazzanak nekem bizalmat…
Lehetőségnek felmerült a szálloda szakma, ha már a főiskolai diplomámon az áll, hogy idegenforgalom és szálloda szak. De utoljára több mint tíz évvel ezelőtt álltam a recepciós pult mögött, ráadásul ezt nem is tudom bizonyítani. Felmerült még bennem, hogy jelentkezem telefonos ügyfélszolgálatosnak, hiszen régen, a főiskola után, de még az újságírás előtt egyszer 1 évet eltöltöttem egy IT-ügyfélszolgálaton, így minimális tapasztalatom van az ügyben. Persze bizonyítani ezt sem tudom.
Svájcban minden jelentkezésre reagálnak… sajnos.
Napi 6-8 állásra adtam be a jelentkezést (önéletrajz + motivációs levél, mindig az adott állásra fogalmazva, pfff), és rá kellett jönnöm, hogy - Magyarországgal ellentétben - itt válaszolnak is a cégek az embernek. Juj, de jó, gondolja alapjáraton a kedves olvasó, de őszintén szólva ez a fajta korrektség sem az igazi... Az egyszeri munkakereső ilyenkor ugyanis úgy kezdi minden egyes napját, hogy végigolvas vagy 8 visszautasító levelet. Legyünk őszinték, ez nem igazán tesz jót a morálnak. Harmadik napra már meg vagy győződve arról, hogy egy kis szar vagy, aki soha nem fog kelleni senkinek, meg egyébként is. Persze aztán megtörlöd az orrod, és folytatod a keresgélést, de hogy egyre depressziósabb leszel, az is biztos.
A szomorú igazság felismerése
Akármennyire okosnak hittem magam, korán rá kellett jönnöm, hogy a terveim mégsem olyan jók, mint ahogy hittem. A legnagyobb reményeimnek, a szállodáknak és éttermeknek kurvára nem kellettem, pedig a legtöbb külföldi ezen a két területen tud a legkönnyebben megkapaszkodni. A két iparágban akkora a munkaerőhiány, hogy a főnökök sokkal gyorsabban tudnak munkavállalási engedélyt szerezni neked, mint bárki más.
Hogy akkor miért épp engem tojtak le mégis magasról? Egy újabb itteni törvény miatt, miszerint, ha vendéglátóipari főiskolai végzettséged van, akkor többet kell neked fizetni. Ez akkor persze nem gond, ha van néhány év tapasztalatod, és főnöknek vesznek fel, de egy suhancot, aki egész életében csak gyakornokoskodott szállodákban, nem fognak több pénzért felvenni, mint az egyszeri szerb vendégmunkást… Szóval szálloda kilőve.
A telefonos ügyfélszolgálatokkal szintén beszívtam, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy az 5 nyelv, ami otthon mindig aduásznak számított, itt nem ér igazán sokat. Én angolul és németül beszélek felsőfokon, olaszul és franciául középfokon. Nos, ha a franciám is felsőfokú lenne, nem lenne gondom. De jelenleg csak olyan állások vannak az ügyfélszolgálati piacon, ahol vagy magas szintű svájcinémet tudás, vagy német és francia, vagy svájcinémet és francia tudás szükséges. Ebből pedig egyik sem illik rám…
Intermezzo avagy mi is az a svájci német Itt álljunk meg egy pillanatra, és hadd meséljem el, mi az a svájci német. Szóval, a svájci német a német nyelv egyik nagyon erős dialektusa. Annyira más a hangzása, hogy a németek nem is értik. A nyelvjárásnak több válfaja is létezik: a zürichi (züüritütsch) még viszonylag követhető, a wallis-ire már Sonjának is komolyan oda kell figyelnie ahhoz, hogy képben legyen. Namármost, miközben a dialektus más, az írott nyelv egy az egyben az eredeti német. Ebből az okból kifolyólag itt nem is Hochdeutsch-nak nevezik a német nyelvet, mint mindenhol máshol a világban, hanem Schriftdeutschnak, azaz „írott németnek”. Mindent egybevetve: a svájciak tehát mind értik a németeket, de a németek nem igazán értik a svájciakat. Az ide költöző külföldieknek azt szokták mondani, hogy az elején ne próbálkozzanak a svájci német tanulásával. Inkább jussanak el odáig, hogy értsék meg, amit hallanak, és nyugodtan válaszoljanak Hochdeutsch-ul. |
Hazudni nem szép dolog, de hasznos
Szóval ott tartottam, hogy rájöttem, nagy szarban vagyok, és gőzöm sem volt, hogy miként fogok akármilyen állást tanulni. Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, amikor felhívott a helyi UPC egyik képviselője, hogy olvasta a pályázatom (én nem emlékeztem rá, hogy pályáztam, de ez lényegtelen), és hogy értem-e svájci németet, merthogy az fontos az álláshoz.
Mit tesz ilyenkor egy magyar ember? Persze! - hazudtam a telefonba, és ettől kezdve igen érdekes játék vette kezdetét. Ő átváltott züritüütschre, én pedig néhány véletlenül kihallott szóból megpróbáltam kikövetkeztetni, most épp mit mond, és nyugodtan válaszolni. Szerencsére a személyes állásinterjú adatait emailben is átküldte (ugyebár írott németül, azaz érthető módon), különben soha nem találtam volna el a helyszínre…
A játék ott is folytatódott, sőt, rájöttem, hogy élőben könnyebb követni a svájci németet, mint telefonon keresztül. Mindegy. Lényeg a lényeg, szimpi voltam nekik, behívtak a második körre, ami már a munkavégzés helyszínén, a telefonos ügyfélszolgálaton zajlott. Újabb svájci németül beszélő interjúztató, újabb hazugság, hogy mindent jól értek. Másnap jött a telefon, hogy van munkám.
Szép kilátások
Jelenleg kurva boldog vagyok. Március elsejétől kezdek, heti 3-4 napot fogok dolgozni. Három hét betanítás, majd élesben. Remélem, az elkövetkező 6-8 hét elég lesz ahhoz, hogy megtanuljam a svájci németet, és ne derüljön ki a turpisság. Különben nem fogom megélni a próbaidő végét…
