A következő poszt kőkemény önsztárolás lesz, ezért ha valakit zavar az ilyesmi, ugorja át nyugodtan.
Szóval a múlt héten felvettek a PHZH nevű zürichi pedagógiai főiskolára, középiskolai tanári szakra.
Ez így önmagában elég unalmasan hangzik, de az az igazság, hogy rengeteg meló, türelem és pénz áll mögötte.
Az egész azzal kezdődött, hogy igencsak szar helyzetben voltam, amikor tavaly nyáron Sonjával eldöntöttük, hogy kiköltözünk Svájcba. Pontosan tudtam, hogy az újságírást, amivel az elmúlt 8 évben foglalkoztam, nem folytathatom idekint. Jól beszélek németül, de annyira nem, hogy újságcikkeket is fogalmazni tudjak. A nyelvtudásom, ami otthon mindig segített, itt nem ér sokat, mert az országban 4 hivatalos nyelv van, és minden jöttment beszél vagy két-három nyelven. A főiskolai diplomám ennyi idő után már csak egy darab papír (sosem dolgoztam komolyan a szállodaiparban), és mivel anno nem végeztem el a +2 év kiegészítő képzést a közgázon, a pénzügyes/marketing/irodista valamelyik multinál karrierpályák is zárva vannak előttem.
Emlékszem, ültem a négyeshatoson, és csak arra tudtam gondolni, hogy muszáj lesz pályát módosítanom, márpedig ez csak úgy lehetséges, ha ismét elvégzek valamilyen felsőoktatási intézményt, hogy Svájcban is komolyan vegyenek. Merthogy nem akarok segédmunkás lenni. (Legalábbis hosszú távon biztos nem…)
Az volt a szerencsém, hogy apósom pályaválasztási tanácsadó. Ugyan nem munkaközvetítő (az lett volna az igaz főnyeremény), arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy felmérje, milyen szakmák illenének hozzám. Amikor szeptemberben kijöttünk nyaralni, ennek szellemében leültünk a kertasztalhoz beszélgetni. Végigcsináltatott velem több pszichológiai tesztet, majd a végén egy kézikönyv alapján prezentálta az eredményeket. A könyv kb. 20 szakmát sorolt fel a hozzám hasonló embereknek. Alapjáraton nem érdekelnek az ilyen irományok, de mivel a kiválasztott szakmák között mid ott voltak, amiben eddig jól éreztem magam (újságíró, idegenvezető, műsorvezető), elkezdtem odafigyelni a többi javaslatra is.
A tanár - azt hiszem - a hatodik volt a sorban. Amikor pedig apósom megemlítette, hogy Svájcban a tanárokat társadalmilag és anyagilag is nagyon megbecsülik, úgy döntöttem, ez lesz a helyes irány.
Nem sokkal később apósom már arról számolt be, hogy a tanárhiány ezúttal duplán is a keünkre játszik: egyrészt tovább srófolja az amúgy is jó tanári fizetéseket, másrészt a kanton vezetése annyira keresi a tanárokat, hogy a tanárképző főiskolák idén szeptembertől átképző kurzusokat indítanak, és az ide jelentkezőket a klasszikus képzésnél sokkal gyorsabban dobják meg egy újabb diplomával…
A fontosabb adatok:
Jelentkezési határidő: január 30.
A képzés ára: CHF 700/félév (ez itt nagyon olcsó!)
A jelentkezési feltételek:
A jelentkezési feltételek:
-
- legalább 30 év
- legalább 30 év
- - érettségi
- - bachelor vagy masters diploma
- - német felsőfokú nyelvvizsga
- - orvosi alkalmassági igazolás (svájci orvos)
- - makulátlan erkölcsi bizonyítvány (magyar és svájci)
- - részvétel a felvételi eljárásban
Ez így első hallásra nem hangzik bonyolultan, nekem mégis az volt… Először is az összes papíromat be kellett szerezni, majd hitelesen le kellett fordíttatni németre. Némelyiket még a külügyminisztériummal is ellen kellett jegyeztetnem, miszerint a hiteles fordítás valóban hiteles.
Meg persze kellett szerezni egy papírt a volt főiskolámról, amiben ők esküdöznek, hogy az én főiskolai diplomám egyenértékű egy bachelor diplomával, csak hát akkor, amikor még kaptam, a bachelor szó agglegényt jelentett, és a bolognai rendszerről mindenkinek a spagetti jutott az eszébe.
Ez a papír persze nem volt elég: eleinte azt mondták nekünk, hogy egy berni hivatal fogja elbírálni a diplomámat, kb. 800 CHF-ért, és a pénz munkadíjnak számít, azaz akkor is be kell fizetni, ha a válasz nem nekem kedvez. S ha ez még nem lenne elég: az elbírálás hónapokig is eltarthat, tehát biztosan lecsúszom a január végi jelentkezési határidőről. Na ekkor mondtam le először az egészről…
De csoda történt. Sonja olvasta valahol, hogy a berni hivatal igazából csak ajánlásokat ad, és a valós döntést, miszerint elfogadja-e a diplomát vagy sem, mindig az adott felsőfokú tanintézmény hozza meg. Magyarul tök fölöslegesen fizetnénk be egy rahedli pénzt, inkább egyszerűen csak jelentkezzünk a fősulira.
Mint kiderült, ismét szerencsém volt: mivel a jelentkezők minimális kora 30 év, a legtöbbnek ugyanúgy nincs bachelor diplomája mint nekem… A pedig emiatt suli úgy döntött, hogy az összes főiskolai diplomát elfogadták bachelornak, inklúding az enyémet! Ezzel a dolog ki is volt pipálva.
Na de persze korán örültünk. Ekkor derült ki, hogy a rigó utcai felsőfokú német nyelvvizsgám nem ér lófaszt sem, merthogy nekik európai szabvány felsőfokú nyelvvizsga kell.
Intermezzo avagy mit jelent az európai felsőfokú nyelvvizsga?
Kétfajta német nyelvű európai felsőfokú nyelvvizsga létezik: az egyiket ZOP (Zentrale Oberstufenprüfung)-nek híják, mindenki szerint ez a könnyebbik (fokozat: C2). Ha ezt lerakod, majdnem anyanyelvi szinten vagy. A másikat GDS-nek (Grosses Deutsches Sprachdiplom) hívják, ez a nehezebb (fokozat: C2+). Ha ezt lerakod, kőkemény anyanyelvi szinten vagy, írhatsz regényeket. Én anno novemberben csináltam egy szintfelmérő nyelvvizsgát, akkor azt állapították meg, hogy a szintem erős C1. Azt mondták, hogy a C2-höz kb. fél év intenzív tanulás kéne még, a C2+ meg másfél-két év…
Intermezzo vége
Szóval ott tartottunk, hogy megtudtam, hogy a rigó street-i felsőmmel kvázi kitörölhetem a seggem. Persze azonnal felhívtam a sulit, hogy akkor mire van szükségük: ZOP-re vagy GDS-re? Naná, hogy azt mondták, a ZOP nem elég…
Ekkor mondtam le másodszor az egészről. Azért lesz, ami lesz alapon elmentünk Sonjával a képzés nyílt napjára, amit a jelentkezési határidő előtt két héttel tartottak.
Ekkor újabb csoda történt: amikor magyarázták, milyen nyelvvizsga kell nekik, ahelyett, hogy GDS-t említettek volna, úgy fogalmaztak: C2 típusú nyelvvizsga. Márpedig, mint azt odafenn említettem, a könnyebb, ZOP nyelvvizsga ugyanúgy C2 típusú…
Tudjátok, az a jó a svájciakban, hogy ha valamit leírnak, ahhoz tartják is magukat. Még ha
el is kúrták, és igazából nem is úgy akarták…
Szóval megcsillant a remény.
Én csípőből elkezdtem keresni, hol tudnám S.O.S. lerakni a ZOP nyelvvizsgát – erre persze kiderült, hogy minden országban évente 2 alkalommal rendeznek ilyen típusú nyelvvizsgát, Svájcban legközelebb május végén… Ekkor mondtam le, ha jól számolom, harmadszorra az egészről.
Aztán persze jött a csoda. Egy ötlet. Ha már európai nyelvvizsga, miért ne lehetne Magyarországon lerakni? Irány az internet, és a nagy hír: a legközelebbi ZOP nyelvvizsga Budapesten február 18!
Ekkor kezdtek felgyorsulni az események.
Felvételi dosszié összeállítása, plusz egy kérvény: „léccilécci hadd adjam le a nyelvvizsgát egy kicsit később, a tulajdonképpeni felvételit úgyis csak márciusban kezditek…”
A válasz: „A papírok idáig rendben vannak, ezért március 31-ig van időd leadni a nyelvvizsgát. Egyelőre provizórikusan felveszünk a felvételi eljárásba.”
Telefon a magyar Goethe intézetnek: „jövök ZOP-t írni”!
Válasz: „egyelőre te vagy az egyetlen jelentkező, és csak akkor tartjuk meg, ha legalább hárman írnak, különben nem éri meg…”
Ekkor mondtam le negyedszerre az egészről.
Azért a biztonság kedvéért elkezdtem ezerrel (meg persze Sonjával) készülni a nyelvvizsgára, illetve kétnaponta telefonáltam haza: na, jelentkeztek mások is?
Február 10-én már ketten voltunk jelentkezők. Február 13-án már ott tartottam, hogy leszarom, és inkább kifizetek még egy vizsgadíjat (kb. 40 ezer forint), csak hogy vizsgázhassak. Ekkor jött a hír, hogy a Goethe intézetesek úgy döntöttek: megtartják a vizsgát kettőnknek is. Jófejség a köbön, pacsi innen is!
Szóval gyors repjegy vásárlás, irány haza, nyelvvizsga, vissza Svájcba, majd az örömhír hír: sikerült! A papír szó szerint az utolsó pillanatban érkezett meg a suliba, én pedig 5 havi meló (és sok-sok pénz befektetése) után hivatalosan is bekerültem a felvételi eljárásba…
Ehhez képest a felvételi már nem is volt annyira nehéz:
In - Internetes pszichológiai teszteket töltöttem ki
- - Egy 10 perces prezentációt tartottam arról, miért is akarok tanár lenni
- - Negyed órás kérdezz-feleleket játszottam egy felvételi bizottsággal
- - 30 perces case study-t írtam (hogyan kezelnél XY konfliktust a diákokkal/kollégákkal)
- - 2 napos iskolalátogatáson vettem részt (itt tartottam is egy angol órát a diákoknak)
- - végül pedig a vártam az eredményre 1 hónapot (ez volt a legnehezebb)
Május 20-án tudtam meg, hogy felvettek. Elég filmes jelenet volt. A vonaton ültem, hazafelé a UPC-ből, amikor felhívott Sonja, hogy levelem jött a suliból, de megvár, hogy együtt nyissuk ki. „Azonnal kinyitod és mondod az eredményt!” – parancsoltam rá, majd a jó hír hallatán basszus elkezdtem zokogni. Vagy húsz percig remegtem és zokogtam a vonaton, a taknyam-nyálam egybefolyt. Szerintem mindenki azt hitte, meghalt valakim.
Hogy miért volt ekkora megkönnyebbülés?
Mert az az igazság, hogy nem volt B tervem… Igazából emiatt rettegtem a kudarctól. Itt vagyok fél éve, és egy ideig el tudom hitetni magammal, hogy vicces hely a UPC, meg hogy megvannak a tojásszállítás szépségei, de hosszú távon ezt nem bírnám elviselni. Megbecsülésre vágyom és egy szakmára, ami szeretek és elegendő pénzt ad ahhoz, hogy meghívhassam a feleségemet egy étterembe vacsorázni.
A sulival ismét van jövőképem – ezáltal pedig önbecsülésem is.
És most mi vár rám?
Nos, szeptembertől már csak heti 2 napot dolgozom a UPC-nél, hármat a főiskolán tanulok. Az első év nehéz lesz, főleg anyagilag, de majd valahogy megoldjuk Sonjával.
Jövő szeptemberben viszont már elkezdhetek tanítani! A következő két év heti 2-3 nap tanári melóról és 1 nap főiskoláról szól majd. Ekkor már anyagilag is jobban fogunk állni, mert 50%-os foglalkoztatás mellett kb. évi 44.500 CHF-ot fogok keresni (ez több, mint amennyit a UPC-nél keresnék teljes állásban…).
A harmadik év végén kapom kézhez majd a diplomámat, amivel hivatalosan is középiskolai tanár leszek Zürich, Bern, Aargau, Solothurn, Basel-Stadt és Basel-Landschaft tartományokban.
S hogy kiket és mire fogok tanítani?
13-15 éves diákokat, elvileg angolra, németre, történelemre és háztartási ismeretekre. Legalábbis azt hiszem… Szerintem vicces lesz. J
